Szokatlanul indult a reggel. Valamiféle émelyítő érzés
kúszott a tarkómtól lefelé egészen a köldökömig. Ott időzvén kezdte egyre
jobban eltelíteni az amúgy üres gyomrom.
Katatón állapotban nyúltam a fogkefe után. Üveges tekintettel meredtem a tükörbe, hátha felfedezni vélem a vonásokat
az elmosódott képben. Mintha a tükör élvezte volna, hogy kirakóst játszhat. A
massza szerű arc rám mosolygott, egy hatéves mosolyával, majd hirtelen torz
vigyorba fordult, abba a nagyképű leszarom a világot csak éppen hogy a száj
sarkán megjelenő vigyorba. Aztán kissé begyorsultak a dolgok. Először apám,
majd anyám képe jelent meg az összepréselt homoktáblában. Úgy váltották a képek
egymást, mint a prostituáltaknál sorra jövő kuncsaftok. Volt valaki állandó, de
jöttek s mentek az újabb s újabb korú, arcú, nemű emberek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése